en
de
  • VELENCEI IFJÚSÁGI TÁBOR - 2007. - Velence

     

    A helyszín a Velencei tó melletti tábor, vonzó természeti környezet, a Bágyom patak által kettészelt telken, a patak és a fákkal borított domboldal között elnyúló telekrészen volt. Az épület koncepcióját a patak ívét követő, hossztengelyű épület és a bejárati közlekedő út tengelye határozta meg. Az út - ahogy a patakot,- úgy az épületet is átszeli, kijelölve annak súlypontját. Innen a tengelyt felvezettük a domboldalra, a sportterület felé. A kétszintes szállás épületrész építészeti gesztusa a patak felé nyitott, könnyed, áttört közlekedő, míg a domboldal és a jó tájolás felé orientált szobák a tömbszerű épületkubusban találhatók. A társalgó az egyszintes, nagyobb belmagasságú épületrészben kapott helyet, összekapcsolhatóan a fedett, nyitott előtérrel.  A tervezést meghívásos tervpályázat keretében nyerte el irodánk 2005-ben., és az épület ennek megfelelően valósult meg.